A tatárjárás régészeti nyomai Pesten

A regisztráció határideje lejárt.

Folytatódik „A tatárjárásról sok szemmel: régi kérdések új válaszok” című ismeretterjesztő előadássorozat. Az új szemeszter első előadását Szolnoki Tamás, a Budapesti Történeti Múzeum régész-muzeológusa tartja.


Szolnoki Tamás Bicskén született, majd a tatabányai Árpád Gimnázium elvégzése után Miskolcon hallgatott régészetet, végül az ELTE-n szerzett régész diplomát. Munkájához László Gyula Széchenyi-díjas magyar régész-történész, képzőművész, egyetemi tanár munkássága adott inspirációt, kutatásai során különösen a honfoglalás-kori népesség mindennapi élete foglalkoztatja. Részt vett a csepeli szabadkikötő területén fellelt Árpád-kori temető, illetve a budapesti József nádor téri mélygarázs építésekor előkerült 1100 törökkori sír feltárásában.

"A tatárjárás Magyarországon és a mongol hódítás eurázsiai összefüggései” című projektet az NKFIH K 128880. számú pályázata támogatja.

Facebook


kedvel
317 megtekintés Látogatók
Ossza meg
Előadások

A épület, Kari tanácsterem

Múzeum körút 4. 1088 BUDAPEST

Megtekintéshez, vagy megjegyzés hozzáadásához kérjük, jelentkezzen be!