Szerves molekulák

A regisztráció határideje lejárt.
Oláh Éva matematika-fizika szakos tanár elődásával folytatódik "Az atomoktól a csillagokig" rendezvénysorozat a Természettudományi Karon.

Manapság már a legkedveltebb sorozatokban, mint például az Agymenőkben vagy a Gyilkos számokban rendszeresen hallhatunk olyan kifejezéseket, mint Higgs-bozon, Nagy Hadronütköztető, de többnyire elsiklunk fölöttük, hiszen ismeretlen fogalmak a hétköznapi ember számára. Szubatomi részecskékkel – mint például a proton és a neutron – találkozhatunk akár az általános iskolában is, de kvarkokról, leptonokról, bozonokról még a középiskolások is ritkán hallanak. A mikrovilágban zajló folyamatok sokak számára elképzelhetetlenek, hiszen mérettartományuk tipikusan 10-18 m alatti. Oláh Éva a részecskefizika standard modelljének "állatkertjét" mutatja be papírkockák segítségével, és különböző bomlási folyamatok mélyebb megértését segíti.

Oláh Éva, a Bálint Márton Általános Iskola és Középiskola matematika-fizika szakos tanára. Emellett az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont és MTA-ELTE Fizika Tanítása Kutatócsoport munkatársa. Számos publikációja jelent meg saját oktatói újításairól – mind magyar, mind angol nyelven. 2018-ban eredményesen védte meg PhD-dolgozatát az ELTE Fizika Tanítása doktori programjában. Tehetséggondozó tevékenysége egyedülálló, hiszen nemcsak saját iskolája diákjaival foglalkozik a tanítási időn túl, hanem hosszú évek óta mentorál az ország különböző középiskolájába járó diákokat. 2019-ben elnyerte "A matematika és fizika tehetségeinek gondozásáért" Ericson-díjat.

A tizennegyedik éve futó Az atomoktól a csillagokig sorozatban az ELTE TTK Fizikai Intézetében tevékenykedő kutatók, oktatók és vendégek beszélnek a fizika frontvonalába tartozó érdekességekről, újdonságokról, elsősorban középiskolásoknak, bemutatva azokat a lehetséges tanulmányi utakat is, amelyeket a hazai felsőoktatás nemzetközi elismertségnek örvendő egyeteme kínál az érdeklődő fiataloknak.

kedvel
284 megtekintés Látogatók
Ossza meg
Előadások

ELTE TTK Eötvös terem

Pázmány Péter sétány 1/A, 0.83. 1117 BUDAPEST

Megtekintéshez, vagy megjegyzés hozzáadásához kérjük, jelentkezzen be!

Javasolt események

sze.

17

ápr.

ELTE Sikerek: Erdei Anna

ELTE Aula Magna

Budapest