Jelek a kertben

A regisztráció határideje lejárt.
A II. Világháborús  emlékművet bemutató séta és kerekasztal-beszélgetés várja az érdeklődőket a Trefort-kertben az Emlékhelyek Napján.

Majdnem láthatatlan, mégis megkerülhetetlen jelek állítanak emléket a Trefort-kertben az egyetem halottainak. A Trefort-kert főépületének oldalán végig futó bronzcsík, benne az egykori egyetemi polgárok neveivel, nem csupán emlékmű, hanem az emlékezet egy újabb rétege az egyetem épületeinek a falán. Célja, hogy a Trefort-kertet, mely az áldozatok és a mai egyetemi polgárok közös kapcsolódási színtere, az emlékezés helyévé tegye.

Az Emlékhelyek Napja programsorozat keretében az emlékművet tervező és megvalósító építészek, valamint a feltáró munkát végző szakemberek tartanak vezetett sétákat, melyek 9, 10, és 11 órakor indulnak a Bölcsészettudományi Kar főbejáratától. Délután a vendégek egy kerekasztal-beszélgetésen is részt vehetnek, ahol az egyetem története, a 20. század traumái, illetve az emlékművek politikájával foglalkozó témák kerülnek megvitatásra.

A beszélgetés résztvevői Csonka Laura történész, a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltár munkatársa, Ritoók Zsigmond, Széchenyi-díjas klasszika-filológus, az ELTE BTK Ókortudományi Intézetének professor emeritusa, és Varga Benedek, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója

A beszélgetés helyszíne: 1088 Budapest, Múzeum körút 4/A, 329-es terem

A projekt weboldala

Emlékhelyek Napja 2020


kedvel
144 megtekintés Látogatók
Ossza meg
Előadások

A épület, 329-es terem

Múzeum körút 4. 1088 BUDAPEST

Megtekintéshez, vagy megjegyzés hozzáadásához kérjük, jelentkezzen be!

Javasolt események

sze.

17

ápr.

ELTE Sikerek: Erdei Anna

ELTE Aula Magna

Budapest