Harmadik Kor Egyeteme: Magyarország árvízmentesítése

A regisztráció határideje lejárt.

2020-ban is folytatódik a 2012-ben indított Harmadik Kor Egyeteme előadássorozat. A rendezvény keretében most Varga Miklós nyugalmazott vízügyi államtitkár tart előadást.

Varga Miklós vízügyi szakértő 1967-ben szerzett építőmérnöki diplomát a Budapesti Műszaki Egyetemen, majd ugyanitt 1971-ben vízellátás-csatornázás egészségügyi szakmérnöki oklevelet vehetett át, műszaki doktori fokozatát pedig 1985-ben szerezte meg. Pályája során 1967 és 1979 között többféle pozíciót töltött be a Közép-Dunántúli Vízügyi Igazgatóságnál, majd 1979-től három éven át az Országos Vízügyi Hivatal elnökhelyettese volt. 1988-tól 1990-ig a Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Minisztérium államtitkáraként, majd öt éven át az Árvízvédelmi és Belvízvédelmi Központi Szervezet igazgatójaként dolgozott. 1995 és 2004 között Országos Vízügyi Hivatal főigazgatója volt, 2004-től a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium vízügyi helyettes államtitkárává nevezték ki.

Forrás: elte.hu

Korábbi előadások

kedvel
526 megtekintés Látogatók
Ossza meg
Előadások

ELTE PPK Aula (1075 Budapest, Kazinczy u. 23–27.)

ELTE PPK Aula (1075 Budapest, Kazinczy u. 23–27.) 1075 BUDAPEST

Megtekintéshez, vagy megjegyzés hozzáadásához kérjük, jelentkezzen be!

Javasolt események

csü.

25

ápr.

Egyetem megnyitja kapuit - Trefort-kert

ELTE Trefort-kert

Budapest

ked.

23

ápr.

Meet ELTE in Nanjing, China 罗兰大学到南京!在04月23号我们会见面!!

Jinling Hotel

Nanjing