Egyetem megnyitja kapuit: Füvészkert

A regisztráció határideje lejárt.
„Az Egyetem megnyitja kapuit” sorozat keretében az egyetem nagy múltra visszatekintő épületeinek, helyszíneinek történetét és rejtett kincseit ismerhetik meg az ELTE Alumni tagjai. A szakvezetés ingyenes, az alumni kedvezménnyel megvásárolható belépőjegy 800 Ft. A vezetést Papp László botanikus fogja tartani.

Az ELTE Füvészkertje az egyik legrégebbi közép-európai botanikus kert, mely ma az Egyetem által 1847-ben vásárolt Festetics-telken áll. A kert elődjét még a Nagyszombati Egyetemen létesítették 1771-ben, és oktatási-kutatási célokat szolgált: az orvos- és gyógyszerészképzést segítette, de emellett a magyar flóra kutatása is a feladatai közé tartozott. Az Egyetem Budára kerülésével a Füvészkert folytatta működését – előbb Budán, majd Pestre költözött a Ferencesek kolostorkertjébe, később pedig a Múzeum körútra. 1847-től pedig a mai helyén működik: ekkor költöztették az Illés utcába József nádor támogatásával.

A területen ma több épület található: egyik közülük a feltehetően Pollack Mihály által tervezett egyemeletes, kora klasszicista vadászkastély (ma az igazgatóság, a könyvtár és az irodák találhatók itt), mely már a telek megvételekor is itt állt. A 19. század második felében a Klinikák építése miatt ugyan a Füvészkert mérete csökkent, de nagyarányú fejlődésnek is indult: 1864–65-ben felépült a Pálmaház, 1893-ban pedig az országban ma is egyedülálló Victoria-ház.
A szakvezetés ingyenes, az alumni kedvezménnyel megvásárolható belépőjegy 800 Ft.

A program regisztrációköteles.

Sorozatismertető

ELTE Alumni
Facebook


48 megtekintés Látogatók

kedvel

Egyetem Megnyitja Kapuit

ELTE Füvészkert

Illés utca 25. 1083 BUDAPEST

Nincs jogosultsága a megtekintéshez, illetve megjegyzés írásához.Kérjük, jelentkezzen be.

Javasolt események

szo.,

jún.

06

ONLINE IS! Egyetem megnyitja kapuit: Füvészkert

ELTE Füvészkert

Budapest

szo.,

jún.

20

Egyetem megnyitja kapuit: Füvészkert ONLINE

ONLINE

csü.,

jan.

09

ELTE Nyugdíjasklub 2020 I. félévi programja

változó