Alumni platform bemutató a TTK-n

A regisztráció határideje lejárt.
Június 17-én délután az ELTE TTK Eötvös termében mutatjuk be a korszerű, kétnyelvű Alumni közösségi platformot.

Folyamatosan kutatva a közös élmény- és értékteremtés lehetőségeit az Egyetem szellemiségét, erősségeit és élenjáróságát hirdető összejövetelek, események valósulnak meg. Mindezeket, illetve az ELTE volt és jelen hallgatói közötti együttműködést - főként a tehetségek kibontakozásának támogatását - korszerű Alumni platform katalizálja. A közösségi felület elősegíti, hogy az ELTE diplomásai aktív kapcsolatot ápoljanak egymással és az Egyetemmel. A kiterjedt és egyre bővülő Alumni közösség ereje folyamatosan hozzájárul ahhoz, hogy az ELTE vonzereje, a diploma értéke erősödik.

Az új platform béta változata máris tanulmányozható  - belépés nélkül is sok információ elérhető rajta. Akit érdekel mit rejt a hamarosan induló rendszer a belépést követően, csatlakozzon, és hallgassa meg bemutatónkat. Szeretettel várunk minden lágymányosi érdeklődőt. 


28 megtekintés Látogatók

kedvel

Szakmai
Publikált: TTK Alumni Tagozat

ELTE Lágymányos Északi Tömb, Eötvös terem

Pázmány Péter sétány 1/A 1117 BUDAPEST

Nincs jogosultsága a megtekintéshez, illetve megjegyzés írásához.Kérjük, jelentkezzen be.

Javasolt események

csü.,

jan.

09

ELTE Nyugdíjasklub 2020 I. félévi programja

változó

szo.,

jún.

06

ONLINE IS! Egyetem megnyitja kapuit: Füvészkert

ELTE Füvészkert

Budapest

szo.,

jún.

20

Egyetem megnyitja kapuit: Füvészkert ONLINE

ONLINE