A költészet jobb, mint a sózott hal. Jobb még a gőzhajóknál is – Idén ősszel is Margó!

A regisztráció határideje lejárt.

Reméljük, sokan egyetértenek Jón Kalman Stefánsson címben megfogalmazott gondolatával, ugyanis a Várkert Bazár ismét az irodalomkedvelők törzshelye lesz október 10. és 13. között, ahol könyvvásár, magyar és világirodalmi művek és esti koncertek is várják az érdeklődőket. Közel 100 program, 46 kiadó és 4 színpad között válogathatnak majd a látogatók, emellett ötödik alkalommal adják át a legjobb első prózakötetnek járó Margó-díjat.

CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál kapcsolódó programjaként a Bookline, az Aegon és a Külgazdasági és Külügyminisztérium Publishing Hungary Programjának támogatásával megvalósuló fesztivál célja az olvasás- és irodalomnépszerűsítés. Idén ősszel folytatódik a Margó Extra beszélgetéssorozat, ahol olyan ismert emberek mesélnek legfontosabb olvasmányélményeikről, mint Lilu, Lovasi András, Mautner Zsófi vagy Vitáris Iván.

Az őszi program kiemelten foglalkozik a világirodalommal: Amerikából, Csehországból, Dániából, Hollandiából, Izlandról, Portugáliából és Svédországból is érkeznek a Margóra külföldi szerzők. Itt lesz a Szólíts a neveden című regényének Oscar-díjas filmadaptációjával világszerte ismertté vált André Aciman, a hatékony megbeszélésekről író Bas Rosenbrand, valamint a cseh illusztrátor, Jakub Plachý is. Elisabeth Åsbrink Mesterházy Lilivel beszélget az 1947-es év főbb történéseiről és a magyar származású szerző családjának megrázó történetéről. Afonso Cruz Festő a mosogató alatt című művében mesél nagyszüleiről, akik egy szlovák zsidó művész életét mentették meg. Sissel-Jo Gazan dán írónő hiteles tablót fest Dánia társadalmáról, de a dinoszauruszok világába is meginvitálja olvasóit. Két skandináv író, Kim Leine és Jón Kalman Stefansson is fellép a Világirodalmi színpadon, előbbinek Kalak című regénye a Margó Olvasókör második olvasmánya, míg Stefansson Menny és pokol-trilógiája elmeséli a hóviharokkal birkózó, élők és holtak világa között imbolygó fiú történetét. Az összes beszélgetéshez biztosítanak szinkrontolmácsolást a szervezők.

André Aciman

André Aciman

Külföldi szerzők mellett minden évben hagyományosan sok magyar író mutatja be új könyvét a Margón, idén többek között Bödőcs Tibor, Karafiáth Orsolya, Kukorelly Endre, Nádas Péter, Nyáry Luca, Tóth Edu és Szécsi Noémi fognak dedikálni a bemutató előadások, beszélgetések után.

A fesztivál a Magyar Irodalomtörténeti Társasággal és a Magyartanárok Egyesületével együttműködésben, az Aegon Művészeti Díj olvasásnépszerűsítő programjának támogatásával alternatív irodalomórákat és tanári workshopokat is hirdet. Péterfy Gergely és a Margó-díjasok (Mécs Anna, Szöllősi Mátyás, Totth Benedek) mellett Simon Márton is tart rendhagyó faktot a diákoknak. A tanárokra is gondolnak a szervezők, mert a 2019-es Aegon-díj legjobb 10-es listájának köteteiből készült alternatív tananyag, és egyes módszertani kérdések bemutatásán vehetnek részt az érdeklődők.

A Magvető Kiadóval közös szervezésben rendhagyó előadáson ismerheti meg a közönség Krasznahorkai László Mindig Homérosznak című regényét. A szöveg mellett a festészet, a zene és a színészet is szerepet kap a bemutatón, Max Neumann, Miklós Szilveszter dobos és Haumann Péter színművész közreműködésével.

Krasznahorkai László

Krasznahorkai László

Az irodalom mellett fontos közéleti témák is szóba kerülnek majd a Várkert Bazárban: az nlc szervezésében a jövőt érintő legfontosabb kérdésekről lesz konferenciabeszélgetésFélnap a holnapért címmel. Al-Ghaoui Hesna és Orvos-Tóth Noémi mellett V. Kulcsár Ildikó is elmondja a véleményét a párkapcsolatokról, erős nőkről és a hulladékmentes élet megvalósíthatóságáról.

Természetesen a zene sem maradhat le a programlistáról: a fesztivál első napja az Ivan & The Parazol zenés irodalmi utazásával zárul. 11-én, pénteken a VAN filmzenekar koncerttel egybekötve mutatja be a Rossz versek DVD-kiadásához készült novelláskötetet, vasárnap pedig Lovasi András Tűzijáték délben koncertje zárja a Margót. Mindhárom koncertre a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál honlapján tudtok jegyet vásárolni.

A fesztivál programja idén is sokszínű lett, mindenki találhat szimpatikus programot. Részletes információkat és a teljes programot a Margó Feszt oldalán találjátok meg.

Forrás: elteonline.hu és margofeszt.hu


kedvel
349 megtekintés Látogatók
Ossza meg
Előadások

Várkert bazár

Ybl Miklós tér 2-6. 1013 BUDAPEST

Megtekintéshez, vagy megjegyzés hozzáadásához kérjük, jelentkezzen be!

Javasolt események

sze.

17

ápr.

ELTE Sikerek: Erdei Anna

ELTE Aula Magna

Budapest