Vissza a hírekhez
Következő cikk Korábbi cikk

Szépíró-díjjal tüntették ki Hetényi Zsuzsát

Kitüntetések

-

2020.11.12

Az ELTE Szláv és Balti Filológiai Intézetének egyetemi tanára vehette át idén a Szépírók Társaságának irodalomkritika kategóriában kiosztott elismerését.

A 2001-ben alapított díj a hazai magyar irodalmi élet egyik rangos elismerése, amelyet a Szépírók Társasága tagjaiból alakult szakmai zsűri, idén Babiczky Tibor, Garaczi László és Tóth Krisztina ítél oda évenként az előző év legkiemelkedőbb szépirodalmi, illetve irodalomkritikai tevékenységéért. A hagyományos díjátadó ünnepség idén elmaradt, a díjakat az Írók Boltja előtt a Szépírók Társaságának elnöksége és a kuratórium tagjai adták át.

Az idei díjazottak: Szendi Nóra, Cserna-Szabó András, Hetényi Zsuzsa, Rácz Péter

2019-ben a Junior Szépíró-díjjal bővült az elismerések köre, 2020-ban pedig először a Kéri Piroska-díjat is kiosztották, amellyel a Szépírók Társaságának alelnökére emlékeznek. Szépirodalom kategóriában idén Cserna-Szabó András író, újságíró vehette át az elismerést, a Junior Szépíró-díjat Szendi Nóra kapta, a Kéri Piroska-díjat Rácz Péternek ítélte a kuratórium.

Hetényi Zsuzsa (BTK '77) laudációjában Spiró György a közös emlékek felelevenítése mellett az irodalomtörténész orosz irodalom és filozófia iránti szenvedélyét, kiemelkedő műfordítói, szerkesztői tevékenységét, szellemességét és műveltségét hangsúlyozta. 

Hetényi Zsuzsa Széchenyi István-ösztöndíjas és Füst Milán-díjas irodalomtörténész, műfordító, az ELTE Szláv és Balti Filológiai Intézetének egyetemi tanára. A Magyar Műfordítók Egyesületének alelnöke, 1997 óta vezet egy doktori programot és az ELTE-n működő többnyelvű Műfordító Műhelyt. Pályafutása során nyolc nyelven közel félezer publikációt adott ki, melyek közül Iszaak Babelről és Vladimir Nabokovról írott monográfiája, az orosz-zsidó irodalom története, az XX. századi orosz irodalom története, valamint az irodalomelemzésről és a XX. századi orosz prózáról írott könyve emelhető ki. Kutatási területei az irodalomtörténet, a modern filológia és recepciótörténet, az orosz emigráció, a XX–XXI. századi orosz próza, valamint a kettős identitású, kétnyelvű és orosz emigráns prózaírók.

A díjátadóhoz készült kiadvány innen érhető el.

Forrás: elte.hu
Képek forrása: Sziágyi Lenke / Szépírók Társasága

74 megtekintés Visites

kedvel

Megjegyzések0

Nincs jogosultsága a megtekintéshez, illetve megjegyzés írásához.Kérjük, jelentkezzen be.

Javasolt cikkek

Kitüntetések

ELTE Diplomások a Hazám-díj kitüntetettei között

egy tag profilképe

Alumni Központ

24 november

Kitüntetések

Alföld-díjat kapott Nádasdy Ádám

egy tag profilképe

Alumni Központ

16 november

Kitüntetések

Zombory Klára kapta a Hieronymus-díjat

egy tag profilképe

Alumni Központ

06 október