Vissza a hírekhez
Következő cikk
Korábbi cikk

Széchenyi-díjasok az ELTE-n

Kitüntetések

-

2020.03.24

-

2

Idén Borhy László régész, az egyetem rektora mellett Kiss Gy. Csaba irodalomtörténésznek (ELTE BTK), valamint Szőnyi Tamás és Pálfy Péter Pál matematikusoknak (ELTE TTK) ítélték oda a tudományos élet kiemelkedő képviselőinek adható elismerést.

A kormány előterjesztése alapján Áder János köztársasági elnök Széchenyi-díjat adományozott Borhy László régész, ókortörténész, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, az ELTE rektora, a BTK Régészettudományi Intézet Ókori Régészeti Tanszékének egyetemi tanára részére. A díjat Magyarország számára kivételesen értékes tudományos pályája során a hazai és nemzetközi ókortudomány elismert szakértőjeként folytatott, főként az egykori római provinciák régészetével, illetve Pannonia történetével kapcsolatos jelentős kutatásai, valamint egyetemi oktatói és vezetői tevékenysége elismeréseként ítélték oda. Borhy László 1963-ban született Szombathelyen. 1996-ban PhD-fokozatot szerzett az ELTE Bölcsészettudományi Karán, 2004-ben a Magyar Tudományos Akadémia doktorává avatták, 2013-tól 2019-ig az MTA levelező, 2019 óta rendes tagja. Munkásságát többek között Pro Urbe Komárom-díjal (1997), Kuzsinszky Bálint-emlékéremmel (2004), Akadémiai Díjjal (2007) és Gróf Cziráky Antal-díjjal (2013) ismerték el, Komárom városa 2014-ben díszpolgárává avatta.

A közép-európai kultúra nemzetközileg is elismert kutatójaként elsősorban a magyar, lengyel, szlovák és horvát nép nemzeti szimbólumainak és mítoszainak összehasonlító vizsgálata terén elért tudományos eredményei elismeréseként Széchenyi-díjat kap Kiss Gy. Csaba József Attila-díjas irodalomtörténész, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, az ELTE BTK Történeti Intézete Művelődéstörténeti Tanszékének címzetes egyetemi tanára. Kiss Gy. Csaba 1945-ben született Budapesten, magyar-német szakos diplomáját 1968-ban vehette át az ELTE Bölcsészettudományi Karán, 1986-ban a Magyar Tudományos Akadémián szerzett PhD-fokozatot irodalom- és kultúratudományokból. 1995-ben az ELTE BTK Művelődéstörténeti Tanszékének docense lett. Dolgozik a Magyar–Lengyel Történész Vegyesbizottságban és a Magyar–Szlovák Történész Vegyesbizottságban is. Kutatási területei a közép-európai nacionalizmusok, a nemzeti mítoszok és szimbólumok Közép-Európában, szomszédaink magyarságképe és a kulturális kapcsolatok Közép-Európában.

Széchenyi-díjat adományoztak Magyarország számára kivételesen értékes tudományos pályája során az algebra, ezen belül a csoportelmélet és az univerzális algebra területén elért nagy hatású kutatási eredményei, valamint a magyar tudomány nemzetközi megbecsültségét erősítő, kiemelkedően eredményes intézményvezetői és tudományszervezői munkája elismeréseként Pálfy Péter Pál matematikusnak, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjának, a Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet kutatóprofesszorának, az ELTE TTK Matematikai Intézet egyetemi tanárának. Pálfy Péter Pál Debrecenben született 1955-ben, az ELTE-n szerzett matematikus diplomát 1978-ban. Két évvel később védte meg egyetemi doktori disszertációját, ezután az MTA Matematikai Kutatóintézet (ma: MTA Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet), valamint az ELTE algebra és számelmélet tanszéke munkatársa, később igazgatója lett. Emellett 1978 és 1990 között az ELTE algebra és számelmélet tanszékének óraadója volt, 1990-ben kapta meg egyetemi docensi kinevezését, 1997-ben lett egyetemi tanár. 2006-tól részfoglalkozású egyetemi tanárként dolgozik. 1983-ban a Vanderbilt Egyetem, 1986-ban a Hawaii Egyetem, valamint 1991–1992-ben a Darmstadti Műszaki Főiskola vendégprofesszora volt, 1998 és 2001 között Széchenyi professzori ösztöndíjjal kutatott. 2004-ben megválasztották az akadémia levelező, 2010-ben pedig rendes tagjává.

A véges geometriák témakörében folytatott, nemzetközileg is elismert, jelentős hatású kutatói, illetve példaértékű oktatói munkája, valamint széles körű szakmai közéleti szerepvállalása elismeréseként Széchnyi-díjjal tüntetik ki Szőnyi Tamás matematikust, a Magyar Tudományos Akadémia doktorát, az ELTE TTK Matematikai Intézete Számítógéptudományi Tanszékének egyetemi tanárát is. Szőnyi Tamás 1957-ben született Budapesten, 1981-ben végzett az ELTE-n matematikusként, 1991-ben az Akadémia a matematika- és számítástudományok kandidátusává, 2001-ben ugyanezen szakterület akadémiai doktorává avatta. Vendégkutatóként dolgozott a Sussex-i Egyetemen, majd Eindhovenben, Gentben, később pedig a Yale-en is. A Bolyai János Matematikai Társulat, az American Mathematical Society és a Magyar Kombinatorikai Iskola tagja és számos szakmai folyóirat szerkesztője. Munkáját SZTAKI Intézeti-díjjal (1988), Erdős Pál-díjjal (1997), a Magyar Érdemrend tisztikeresztjével (2012) és Szele Tibor-emlékéremmel (2013) ismerték el.

Az idén Széchenyi-díjjal elismert kitüntetettek teljes listája a Magyar Közlöny március 15-i 44. számában olvasható.

Forrás: elte.hu

kedvel
619 megtekintéss megtekinté
Ossza meg

Megjegyzések2

Megtekintéshez, vagy megjegyzés hozzáadásához kérjük, jelentkezzen be!

Javasolt cikkek

Kitüntetések

Állami kitünetésben részesültek diplomásaink!

egy tag profilképe

Alumni Központ

20 március

Kitüntetések

Akadémiai ifjúsági díjak

egy tag profilképe

Alumni Központ

06 március

Kitüntetések

Rátz Tanár Úr életműdíj 2023

egy tag profilképe

Alumni Központ

08 január