Vissza a hírekhez
Következő cikk Korábbi cikk

Párok az ELTE-n - interjú Virág Szabolccsal

Párok az ELTE-n interjú

-

2020.06.08

Párok az ELTE-n" interjúkban olyan ELTE-s diplomások válaszolnak az ELTE Alumni Központ kérdéseire, akik az Alma Materünkben találták meg párjukat. Az interjúra ezen a kérdőíven keresztül lehet jelentkezni. Az írásbeli interjú kérdéseire ez alkalommal Virág Szabolcs (TTK 2016) válaszolt. Ő és párja 2017-ben kötötték össze életüket. 

Ön, illetve párja melyik karon (karokon)/szakon (szakokon) szerzett oklevelet?

Mindketten 2016-ban a végeztük a Földtudományi Bsc-t, 2018-ban pedig Rita a Meteorológus MSc, Szabolcs a Geológus MSc oklevelet szerezte meg.

Hogyan ismerkedett meg párjával?

Először 2013. augusztus 27-én, kedden találkoztunk. Mindketten az ELTE Természettudományi kar földtudományi alapszakán kezdtük el akkortájt az egyetemi tanulmányainkat, 18 évesek voltunk. A képzés előtt a kari geo-bio gólyatáborban vettünk részt Bódvarákón. A sátortáborban több száz ember volt, így négy napnak el kellett telnie, mire összefutottunk. Kedd délután sportnap volt, ekkor alakult úgy, hogy mindketten métára iratkoztunk fel. Ugyanabba a csoportba kerültünk. Ritának addigra a sok csapatépítéstől már semmi hangja nem volt, csak suttogni tudott. De játék közben suttogva is üvöltötte Szabolcsnak, hogy hajrá! Hiszen bármikor, ha kiesett a játékból, Szabolcs, a sztárjátékos volt az, aki a legnagyobbat ütötte és a leggyorsabban futott, így újra és újra visszahozta a pályára. A tábori buliban és tábortűznél együtt töltöttük az estét, majd oda-vissza kísérgettük egymást a sátrainkoz reggelig.Hol és mikor ismerkedtek meg?

2013-ban Bódvarákón.

Kapcsolatuk alakulásában mekkora szerepe van az Egyetemnek?

Támogató közeget teremtettünk egymásnak a tanulmányokhoz, egymás nélkül együnk sem tudta volna befejezni az egyetemet. Másodéves korunkról egy szobában lakunk egy egyetemi kollégiumban, a NUK-ban, de az igazi első közös otthounk a Vezér úti kollégiumban volt. Az egyetem intézményei adtak helyszínt a baráti összejöveteleinknek, közös társasozás órák után, de még egy szülinapi buli meg egy legénybúcsú is. Még egyetemistaként házasodtunk össze és már vártunk a kislányunkat is, mire végeztünk.

Elmondaná egyik kedves emléküket, történetüket, amely az Egyetemhez is kapcsolható?

Kapcsolatunk elején nagyon szerettük, hogy minden héten együtt keringőztünk az arénában a gólyabálra készülve. A közös tánc hamar mélyítette a kapcsolatunkat. Kedves emlékeink az együtt töltött terepgyakorlatok, ellógott informatikák, első közös véradásaink, néhány lacrosse óra, a TO előtti közös várakozás, a virágzó cseresznyefák az északi mellett, a lefutott 5vös5-ök, sátorozás a KCS udvarán, függőágyban ejtőzés a Campusz fáin.

Mit gondol, a közös egyetemi évek hozzájárultak ahhoz, hogy ma is sikeres párkapcsolatban élnek?

Igen. Az együtt átélt nehézségeknél mindig tudunk egymásra támaszkodni, ez ma is feltétlen egymásba vetett bizalmat ad.

Van-e ill. vannak-e gyermekeik?

Egy másfél éves gyönyörű okos kislányunk van.Ajánlaná gyermekének az ELTE-t?

Igen, ajánlani fogjuk.

Előfordult-e már, hogy  párjával visszalátogattak az Egyetemre? Ha még nem, tervezik-e?

Külön-külön voltunk már többször is.

Melyik épületekhez kötődtek/kötődnek?

Lágymányosi Campusz, A B és C épületeihez. Szerettük az Északi épület teraszát, a -1-en a foteleket, Déli épületben a múzeum előtti ablakokat és sok időt töltöttünk együtt a benzol asztaloknál, a fizika könyvtárban és a kari könyvtárban is, és igazából akármelyik üres teremben. A Vezér úti kollégium épületére és közösségére is szeretettel gondolunk.

Látogattak-e már együtt, vagy külön Alumni rendezvényt? Ha igen, az kari/szakmai vagy összegyetemi jellegű volt-e?

Még nem.

Önnek jár-e az ELTE Alumni Hírek?

Igen, jár, innen értesültünk erről az interjúról is.

Gondoltak-e arra, hogy az egyik évfordulójukon az Alma Materükben is készítenének magukról fényképeket?

Nem tervezzük, de sor kerülhet rá.


Kérdőíveink, melyeket Ön is kitölthet: Párok az ELTE-n, Első generációsok az ELTE-n, Generációk az ELTE-n, Hallassa hangját, Alumni kérdőív.

283 megtekintés Visites

kedvel

Megjegyzések0

Nincs jogosultsága a megtekintéshez, illetve megjegyzés írásához.Kérjük, jelentkezzen be.

Javasolt cikkek

Párok az ELTE-n interjú

Párok az ELTE-n - interjú Doma Petrával és Takó Ferenccel

egy tag profilképe

Alumni Központ

13 július

Párok az ELTE-n interjú

Párok az ELTE-n - interjú Alexandrával

egy tag profilképe

Alumni Központ

22 június

Párok az ELTE-n interjú

Párok az ELTE-n - interjú Hollósi Brigittával

egy tag profilképe

Alumni Központ

12 június