Vissza a hírekhez
Következő cikk Korábbi cikk

Párok az ELTE-n - interjú Martonné Németh Máriával

Párok az ELTE-n interjú

-

2020.05.25

Párok az ELTE-n" interjúkban olyan ELTE-s diplomások válaszolnak az ELTE Alumni Központ kérdéseire, akik az Alma Materünkben találták meg párjukat. Az interjúra ezen a kérdőíven keresztül lehet jelentkezni. Az írásbeli interjú kérdéseire ez alkalommal Martonné Németh Mária (TTK '70) válaszolt. Ő és párja idén 52 éve kötötték össze életüket. 

Ön, illetve párja melyik karon (karokon)/szakon (szakokon) szerzett oklevelet?

Én az ELTE TTK mat-fiz szakán végeztem 1970-ben, míg férjem Marton Tibor geofizikusként végzett, szintén 1970-ben. 

Hogyan ismerkedett meg párjával? Hol és mikor ismerkedtek meg?

Klubdélutánt akart rendezni csoportunk 1967. március 18 – án. A mat – fiz. csoportunkban csak 3 fiú volt, ezért egyik társnőnk ajánlotta, hogy hívjuk meg a geofizikusokat. Náluk csak 1 lány volt. Az KISZ klubban kaptunk helyet. Ez éppen a választások előtti szombaton volt, teljesen alkoholmentes rendezvény. Tánczene szólt, oda jött egy fiú és elvitt táncolni. Azóta sem eresztett el.

Elmondaná egyik kedves emléküket, történetüket, amely az Egyetemhez is kapcsolható?

Az ELTE Rákóczi úti kollégiumában a földszinten volt egy terem, ahová bejöhettek kintiek. Sokszor ott készültünk a 2. évi vizsgákra, vagy valahol a szabadban. Szívesen elmentünk néha az ELTE klubjába, nem jelentett anyagi terhet és színvonalas zene szólt. 1967 vagy 68-ban? átkerült jövendő férjem a várban levő műszakis kollégiumból a  Rákóczi útiba. 1968 októberében házasságot kötöttünk. Közös szobába ugyan nem mehettünk, de szobatársnőm nem lakott akkor igazából a kollégiumban.

Mit gondol, a közös egyetemi évek hozzájárultak ahhoz, hogy ma is sikeres párkapcsolatban élnek?

Sok a közös élmény, együtt készültünk a zárthelyikre, a vizsgákra. Külön volt 1 tanulószoba, ahol fiú – lány együtt tanulhatott. Egyébként különnemű tanuló szobák voltak, a fiúk elvileg nem jöhettek fel a második emeletnél magasabbra. A kollégiumban sok komoly kapcsolat alakult ki, erősödött meg, mindig együtt készültek a párok és akiket ismertem, azok tudtommal együtt is maradtak.

Az első közös fénykép megismerkedésünk után (az Úttörő Áruház emeletén készült), a következő egy felvétel az ELTE klubban, majd búcsúvacsora a kollégium nagytermében (férjem ekkor sajnos éppen oldalra fordult, én már első gyermekünket vártam ekkor). Végül egy családi kép, pontos időpontját nem tudom. De a gyerekek: Péter (szül. 1970. szept.), Judit és Gábor.

Van-e ill. vannak-e gyermekeik? Ajánlaná gyermekének az ELTE-t?

52 éves házasok leszünk októberben. 3 gyermekünk, 5 vér szerinti unokánk van. Az egyik fiunk az ELTE-n végzett, programtervező, majd programozó matematikus szakon. Számára egy pillanatig sem volt kérdéses, hogy hová menjen, fel sem merült más egyetem. Most pedig a legnagyobb unokánk készül az ELTE mester szakára, a BTK-ra.  Azt hiszem, a fentiek önmagukért beszélnek.

Előfordult-e már, hogy  párjával visszalátogattak az Egyetemre? Ha még nem, tervezik-e?

Ha Budapesten járunk, többnyire elsétálunk a Múzeum Körútra, megkerüljük a tömböt a Rákóczi út, Puskin utca felé és elsétálunk a Gólyavárhoz. Készülünk, hogy az aranydiplomát személyesen át tudjuk venni, erre jelentkeztünk. Bízunk benne, hogy az ősszel ennek nem lesz akadálya.

Látogattak-e már együtt, vagy külön Alumni rendezvényt? Ha igen, az kari/szakmai vagy összegyetemi jellegű volt-e? Önnek jár az ELTE Alumni Hírek?

Alumni rendezvényen nem jártunk (ez Nagykanizsáról nem olyan egyszerű lenne), a „Alumni Híreket” olvassuk. 



Kérdőíveink, melyeket Ön is kitölthet: Párok az ELTE-nElső generációsok az ELTE-nGenerációk az ELTE-nHallassa hangjátAlumni kérdőív

351 megtekintés Visites

kedvel

Megjegyzések0

Nincs jogosultsága a megtekintéshez, illetve megjegyzés írásához.Kérjük, jelentkezzen be.

Javasolt cikkek

Párok az ELTE-n interjú

Párok az ELTE-n - interjú Doma Petrával és Takó Ferenccel

egy tag profilképe

Alumni Központ

13 július

Párok az ELTE-n interjú

Párok az ELTE-n - interjú Alexandrával

egy tag profilképe

Alumni Központ

22 június

Párok az ELTE-n interjú

Párok az ELTE-n - interjú Hollósi Brigittával

egy tag profilképe

Alumni Központ

12 június