Vissza a hírekhez
Következő cikk Korábbi cikk

Párok az ELTE-n - interjú Dr. Rostás Ritával

Párok az ELTE-n interjú

-

2020.06.01

Párok az ELTE-n" interjúkban olyan ELTE-s diplomások válaszolnak az ELTE Alumni Központ kérdéseire, akik az Alma Materünkben találták meg párjukat. Az interjúra ezen a kérdőíven keresztül lehet jelentkezni. Az írásbeli interjú kérdéseire ez alkalommal Dr. Rostás Rita (BTK '89) válaszolt. Ő és párja 1982-ben kötötték össze életüket.  

Ön, illetve párja melyik karon (karokon)/szakon (szakokon) szerzett oklevelet?
Párom, Jalsovszky István, az ELTE Természettudományi Karán vegyészként végzett 1979-ben.

Én 1989-ben lettem az ELTE Bölcsészettudományi Karán okleveles pszichológus, majd 2020-ban ismét az ELTE-n szereztem a Pedagógiai és Pszichológiai Kar szakirányú továbbképzésén katasztrófa- és kríziskezelő szakpszichológusi végzettséget.


Hogyan ismerkedett meg párjával?
Jalsovszky István végzése után bent maradt az egyetemen oktatóként. Az akkori tanszékvezető Kucsman Árpád alkalmasnak találta a tehetséges hallgatót a feladatra, de ahhoz, hogy ez megvalósulhasson, az évfolyam, köztük a KISZ képviselőinek szavazatára is szükség volt, amit szintén elnyert. 

Én 1978 és 82 között a Ho Si Minh Tanárképző Főiskola Budapesti Kihelyezett Tagozatának biológia-kémia szakos hallgatója voltam, de gyakorlatilag a szó szoros értelmében már ekkor is ELTE-s. A főiskolának ugyanis nem voltak laborjai, így a szaktárgyak gyakorlatait és előadásait helyileg az egyetem Múzeum körúti épületeiben tartotta számos kiváló ELTE-s oktató, többek között Orbán Miklós (1. kép), Kertész György, a Vizipók-Csodapók írója (2. kép), Balogh János akadémikus. 1983-tól főiskolánk az ELTE Tanárképző Főiskolai Kara lett. 

Harmadéves korunkban, 1981 februárjában az új tárgyként belépő szerves labort egy fiatal, közvetlen, magával ragadó stílusú, jó humorú, a hegyeket, a kirándulást kedvelő, szigorú, sokat követelő oktató, Jalsovszky István tartotta. Ez persze még nem az első alkalommal derült ki, de az igen, hogy néhányunknak a csoportból határozottan szimpatikus. Talán a második órán történhetett, amikor megkérdezte, ki vállalná 1 csepp nitroglicerin melegítését kémcsőben. Azonnal jelentkeztem. A szakszerű kezelés ellenére váratlanul – néha, 100 esetből egyszer előfordul – berobbant a cseppnyi anyag, nagy hanghatás kíséretében olyan apró porrá tört a kémcső, hogy a szemcsék még kb. fél percig lebegtek a levegőben, és a karomon keletkezett apró felszínes sérülésekből kezdett szivárogni a vér. Ekkor két ember lépett be: munkavédelmi ellenőrzés! Szerencsére – mint kiderült – nem hallották a durranást, nem amiatt jöttek. Én meg illedelmesen hátratett kézzel vártam, míg kimentek. Utólag visszatekintve, már akkor is lehetett valami szikra a levegőben, mert bár Jalsovszky tanár úr rendszeresen bevonta később is a hallgatókat a kísérletekbe, ez többet nem ismétlődött meg.  

A félév vége felé megtudtuk, hogy tanárunk a nyáron a Tátrában fog túrázni. A csoportból többen csehszlovákiai utat terveztünk, s felmerült egy közös prágai kirándulás lehetősége. A mobiltelefon és internet nélküli világban azonban kicsit nehézkes volt a tervezés. István a Tátrából, mi Budapestről érkeztünk, így a biztonság kedvéért két időpontban is megállapodtunk. De ahogy közeledett az indulás időpontja, előbb ketten, majd az utolsó félórában a pályaudvaron a negyedik csoporttársam is lemondta – egészségügyi okok miatt – a vonatra szállást. Én attól tartottam, ha megvárom őket, kútba esik a találkozás, mert hiába a két alkalom, ők egyikre sem értek volna oda. Így magányosan utaztam, majd várakoztam Prágában. Először senki, másodszor senki, aztán megjöttek a diáktársaim, és csalódottan elsétáltunk újra a randevú helyére, ahol mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga, ott volt István. A cseh főváros után spontán ötlettől vezérelve átmentünk Karlovy Vary-ba. Hotelfoglalásunk nem lévén, éjjel 11 körül leültünk egy padra, gyertyát gyújtottunk, beszélgettünk, mire kikiabált valaki – mint később kiderült, egy szlovákiai magyar származású bokszbajnok – az első emeleti lakásának az ablakából, ha nincs szállásunk, ő szívesen meghívna minket, ha cserébe főznénk neki nokedlit. Galuskaszaggatója ugyan nem volt, de deszkáról vizes késsel másnap megküzdöttünk a feladattal. 

Az út során még csak egy suta kézfogás jelezte, hogy kapcsolat van születőben, de hamarosan mindketten rádöbbentünk, hogy egyre több időt szeretnénk egymás táraságában tölteni, hogy ez egy életre szóló kaland kezdete is lehet.


Elmondaná egyik kedves emléküket, történetüket, amely az Egyetemhez is kapcsolható?
Lelkesedésből, vállalkozó kedvből a laborban több volt bennem, mint szakismeretből, így egy akadozó felelet után azt kérdezte kissé nyersen a gyakorlatvezetőnk, hogy mit keresek én itt ebben a csoportban (3. kép). 

Nem jöttem zavarba, magabiztosan feleltem, hogy „tudomásul veszem, ha ez kevés, addig tanulok, amíg elég nem lesz ahhoz, hogy átmenjek. Arra már rájöttem, hogy a kémia nem jó választás volt, ennek ellenére be fogom fejezni. Szeretnék a végzés után gyermekotthonban nevelőtanárként elhelyezkedni, és pszichológia szakon továbbtanulni. (Abban az időben, amikor az érettségizettek csak mintegy 30%-a kezdhette meg a felsőfokú tanulmányait, jóval kevésbé volt divatos félbehagyni a tanulmányokat, leadni a szakokat.) Azt viszont ünnepélyesen megígértem előtte és a csoporttársaim előtt, hogy kémiát sosem fogok tanítani, mert bár annyira meg tudom tanulni, hogy az elég legyen egy-egy vizsgához, de annyira nem, hogy megszerettessem a tárgyat másokkal. Sose leszek képes a segítségével elvarázsolni egy osztálynyi gyerekeket, ami irigylésre és követésre méltóan bármikor könnyedén ment az akkor még csak példaképnek tekintett Jalsovszky tanár úrnak. A ’81 májusában könnyedén tett nagyszájú ígéretemet betartottam, a következő év májusában összekötöttük az életünket (4. kép), és én nem akartam csalódást kelteni megszegett fogadalmakkal. Viszont ettől kezdve már volt egy kézenfekvő válaszom „A mit keresek, mit kerestem a kémia szakon” – kérdésre: oda kellett járnom, különben, hogyan találkozhattunk volna?!? Mit gondol, a közös egyetemi évek hozzájárultak ahhoz, hogy ma is sikeres párkapcsolatban élnek?

Én akkor kaptam meg a papírt, hogy felvettek az ELTE pszichológia szakára 6 éves esti képzésre, amikor éppen sejteni kezdtem, hogy végre beteljesül a másik nagy álmom is, és néhány hónap múlva anyává válhatok. Bár kicsit nagy falatnak tűnt a munka, az esti egyetem és a babavárás, de hát az ember az álmait nem engedheti szétfoszlani, így belevágtam. Végül a 6 éves esti egyetemet 5 év alatt végeztem el. Elsőben még a gyermekotthon nehezen nevelhető fiúk csoportjában dolgozva vártam a babánkat, majd szültem, szoptattam és közben levizsgáztam mindenből. Másodévben szoptattam, és ismét babát vártam, harmadikban szültem, szoptattam, a negyed-ötödévet összevontam, végül a hatodévben, még a GYES alatt, folyamatosan otthonlévő (abban az időben még csak ötéves kortól volt kötelező az óvodába járás) kicsi gyerekek mellett lediplomáztam. Eközben férjem az ELTE oktatójaként 1984-ben egyetemi doktori, majd 1989-ben kandidátusi fokozatot szerzett, s hamarosan kinevezték egyetemi docensnek. Én is kipróbáltam magam a felsőoktatásban, Zsámbékon, majd Vácott az Apor Vilmos Katolikus Főiskolán tanítottam, óraadóból idővel főiskolai tanár lettem. 2008-ban már rektorhelyettesként vettem rész főiskolánk előtt Brusznyai Árpád – az ELTE 1950-ben elbocsátott tanársegédjének – az ’56-os tevékenységéért koncepciós perben elítélt, majd 1958-ban kivégzett mártír emléktáblájának a koszorúzásán, a szintén ELTE-s gyökerekkel (1956-61 között az ELTE BTK hallgatója volt, ott szerzett magyar-történelem szakos tanári diplomát) rendelkező Jókai Anna írónő társaságában (5. kép).Segítettük, támogattuk egymást, biztosítottuk egymás számára az időt, a lehetőséget, amire a másiknak a munkájához, szakmai épüléséhez vagy a feltöltődéséhez szüksége volt. Nem korlátoztuk egymást az önmegvalósításban, alkalmanként próbáltunk családtól független szabadidőt, kikapcsolódást, szabadságot is adni egymás számára, miközben párként és családként is szereztünk szép élményeket (6., 7., kép). Azt hiszem ennek az egyensúlynak a megtalálása, egymás tisztelete, értékrendjének elfogadása, és némi alkalmazkodás, a kevésbé fontos dolgok elengedése járult hozzá ahhoz, hogy idestova már négy évtizede kitartunk egymás mellett. 

Ajánlaná gyermekének az ELTE-t?

Fiainknak nem ajánlottuk az ELTE-t, erre nem volt szükség, ők az ELTE-vel nőttek fel. Nagyobbik fiunk 7 hónapos korától hetente járt az ELTE-re. Azokon a napokon, amikor a Trefort kert A épületében volt órám, beutazott velem Újpestről, és találkoztunk a Kémiai Intézetben (B épület) dolgozó édesapjával, aki hazavitte. Ez két óra munkaidő-nyereséget jelentett férjemnek, és kétórás szoros szülői közelséget a hordozóban utazó picinek. 

3-4 évesen már személyre szabott bemutatókat, élményeket is kaptak a fiúk az édesapjuktól. A vulkánt, ami betemette a kisautójukat, a kémcsőből fújt karácsonyfadíszt, vagy a közösen olvasztott ezüsttömböt a mai napig emlegetik. 

Mindketten az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnáziumába jártak, Gergő a 7. osztálytól csatlakozott be, Gábor nyolcévfolyamos gimnáziumi képzés után érettségizett. Az ő kémiatanára, férjem tanítványa volt. 

S bár a fiúk nem követték szüleik példáját a pályaválasztásban, Gergő az ELTE-re járt, politológiát tanult, BA és MA szakon is diplomázott (8. kép). Melyik épületekhez kötődtek/kötődnek?

Kezdetben az ELTE számunkra a Múzeum körúti épületegyüttest, a Trefort kertet jelentette, hisz ott tanult, majd ott dolgozott a férjem, és odajártam én is.  

1989-ben a lágymányosi egyetemi campusba költöztették a vegyészeket, így – egy másféléves hamburgi ösztöndíjtól eltekintve – ekkortól 30 éven át napi szinten odajárt a férjem. Ott kapta meg kétszer is, 1999-ben és 2018-ban a Gróh Gyula emlékére alapított díjat a budapesti tudományegyetem vegyészközösségétől, ott adományozta neki az ELTE rektora a Pro Universitate Emlékérem arany fokozatát 2008-ban, ott lett az ELTE TTK kiváló oktatója hallgatói szavazatok alapján 2009-ben. Ott tartott számos nagy érdeklődéssel fogadott előadást például a Kutatók éjszakáján, az Alkímia ma, a Látványos Kémiai Kísérletek előadássorozatain (9-13. kép). 

Ezeken is gyakran részt vettem, és ott voltam akkor is, amikor a nepáli útjairól vetített, mesélt. Nepált kétszer jártuk meg együtt, míg ő hatszor is eljutott oda (14., 15. kép). 50 évnyi szoros kapcsolat, mely az OTDK helyezetteknek szervezett nemzetközi diákolimpiára felkészítő középiskolás kurzussal kezdődött, az egyetemi évekkel folytatódott, és első és utolsó munkahely lett belőle. Férjem 2019. április 1-jével (nem április tréfaként), 40 évnyi munkaviszony után onnan ment nyugdíjba (16-18. kép). Számomra azonban nagyon fontos volt a Pszichológiai Intézet az Izabella utcában, ahol többek között Mérő László, Ranschburg Jenő tanított. Doktori képzésem helyileg ugyan nem ide, hanem Debrecenbe szólított, de volt oktatóimon, Czigler tanár úron és Porkolábné Balogh „Kati nénin” keresztül kapcsolódtam volt alma materemhez is. Az Izabella utcai épület a későbbiekben is több továbbképzés, konferencia és filmklub színtere volt. Büszkeséggel töltött el, mikor az egyik filmklub meghívott szakértőjeként jöhettem vissza (19. kép). Akkor már az Alapvető Jogok Biztosának Hivatalában az OPCAT Nemzeti Megelőző Mechanizmus Főosztály pszichológiai főreferenseként a kínzás és rossz bánásmód megelőzése érdekében tevékenykedtem. Aztán vén fejjel, szorongó kisdiákként ismét az Izabella utcában találtam magam egy felvételi beszélgetésen. Egykori tanárom, V. Komlósi Annamária hozta létre, irányította a Katasztrófa- és kríziskezelő szakpszichológus szakirányú továbbképzést, az első évfolyamban végeztem. 

S közben még egy helyszínnel bővült a paletta. Az ELTE óraadó oktatója lettem a Kiss János Altábornagy utcában, a Tanító- és Óvóképző Kar hallgatóit tanítottam, és a budai képző fennállásának 150. évfordulója alkalmából szervezett rendezvénysorozat 2019. május 10-ei alkalmán, az Együttélés napján előadást is tartottam ott a gyermekvédelem és a nemzeti megelőző mechanizmus tevékenységének kapcsolatáról (20. kép).  


Kérdőíveink, melyeket Ön is kitölthet: Párok az ELTE-n, Első generációsok az ELTE-n, Generációk az ELTE-n, Hallassa hangját, Alumni kérdőív.

917 megtekintés Visites

kedvel

Megjegyzések0

Nincs jogosultsága a megtekintéshez, illetve megjegyzés írásához.Kérjük, jelentkezzen be.

Javasolt cikkek

Párok az ELTE-n interjú

Párok az ELTE-n - interjú Doma Petrával és Takó Ferenccel

egy tag profilképe

Alumni Központ

13 július

Párok az ELTE-n interjú

Párok az ELTE-n - interjú Alexandrával

egy tag profilképe

Alumni Központ

22 június

Párok az ELTE-n interjú

Párok az ELTE-n - interjú Hollósi Brigittával

egy tag profilképe

Alumni Központ

12 június