Vissza a hírekhez
Következő cikk
Korábbi cikk

Őszi doktori avatások az ELTE-n

Beszámolók

-

2019.09.27

2019. szeptember 25-én rendezték meg az összegyetemi doktori avatásokat az Aula Magnában. 

A frissen doktorált hallgatókat ez alkalommal megajándékoztuk egy szép ELTE címeres alumni fémkitűzővel, melyet nagy örömünkre, a legtöbb avatott kitűzött magára. 

Ezen a napon két ünnepség keretein belül avatták doktorrá az Egyetem friss diplomásait. A 10:00-tól kezdődő ünnepségen az ÁJK, TTK és a TáTK, 12:00-től pedig a BTK, IK és a PPK volt hallgatói részesülhetett doktori avatásban. Az ünnepségeket a Himnusszal nyitották meg. Ezt követően Dr. Borhy László rektor a szenátus nevében egy beszédében köszöntötte a doktori avató ünnepségre összegyűlteket. A ceremónián valamennyi dékán, illetve dékáni megbízott jelen volt. A friss doktorok a pédumra esküdtek fel, majd a kézfogások következtek. A hallgatók képviselője megköszönte a sok támogatást és ígéretet tett arra, hogy a frissen felavatott doktorok igyekezni fognak, hogy a nemzet hasznos tagjává válhassanak. A ceremónia a Nagyszombati Himnusszal zárult. 

Képeket köszönjük P. Nagy Gabriellának

1 kedvel
1570 megtekintéss megtekinté
Ossza meg

Megjegyzések0

Megtekintéshez, vagy megjegyzés hozzáadásához kérjük, jelentkezzen be!

Javasolt cikkek

Beszámolók

Szakmai délután és alumni találkozó a Magyar mint Idegen Nyelv Tanszéken

egy tag profilképe

Bölcsészettudományi Kar ELTE

16 április

Beszámolók

Alumni találkozó és kötetlen networking a Fordító- és Tolmácsképző Tanszéken

egy tag profilképe

Bölcsészettudományi Kar ELTE

08 április

Beszámolók

Egyetemi címeres vászontáska és kitűző kampány 2024 - Köszönjük!

egy tag profilképe

Alumni Központ

04 április