Vissza a hírekhez
Következő cikk
Korábbi cikk

ELTE Biológiai Intézeti nap és Alumni Találkozó

Beszámolók

-

2019.12.19

Az idei év utolsó tagozati támogatott rendezvényét 2019. december 18-án tartotta meg a Biológiai Intézet az ELTE TTK Eötvös termében. 

A rendezvényen az ELTE Biológiai Intézet 65-70-75-80-85-90 éves jelenlegi és volt dolgozóit köszöntötték, akik közül sokan az ELTE-n végeztek. Az esemény egy jó alkalom volt, hogy a doktoranduszok pre- és posztdokok megismerjék elődeiket, munkájukat, szerepüket az Intézet hírnevének megalapozásában és fenntartásában.

A rendezvényt az intézet vezetője, Dr. Miklósi Ádám nyitotta meg, majd átadta a szót Petz Denise Gerdánnak, az Alumni Központ munkatársának, aki ismertette az Alumni Net oldal előnyeit, és mindenkit invitált a soron következő alumni rendezvényekre. Ezután kezdetét vette a megemlékezés. Először Lőw Péter mutatta be Mödlinger Gusztáv életét, születésének 120. évének alkalmából. Majd Dr. Nyitray László kapot szót, aki a pontosan 100 éve született Bíró Endréről ejtett pár szót. 

Ezt követően az intézetigazgató folytatta a megemlékezést a nem régiben elhunyt Dr. Eiben OttóvalGyurján IstvánnalMolnár Istvánnalés Bodzsár ÉvávalMajd a születésnaposokra került sor, akiket néhány méltató szó után 1-1 üveg borral ajándékozták meg. Low Péter László Lajost a Biológia Doktori Iskola tanárát, Kovács Mihály Venekei István professzort, Dobolyi Árpád Világi Ildikó és Kiss János neurobiológusokat, Miklósi Ádám Török Jánost az Állatrendszertani És Ökológiai Tanszék oktatóját, és Berczik Ádámot, Kovács M. Gábor pedig Danos Béla gyógynövénytan kutatót köszöntötte. Utóbbi egy rövid köszönőbeszédet is mondott, melyben elmondta, hogy nagyon hálás mindennek, amit itt az Egyetemen kapott: 

„Az Alma Mater nekem egy igazi otthonommá lett."


A köszöntők után egy közös csoportkép készült, majd sós és édes finomságok elfogyasztása mellett kötetlen beszélgetésre is sor került. 


Esemény

kedvel
969 megtekintéss megtekinté
Ossza meg

Megjegyzések0

Nincs jogosultsága a megtekintéshez, illetve megjegyzés írásához.Kérjük, jelentkezzen be.

Javasolt cikkek

Beszámolók

Szakmai délután és alumni találkozó a Magyar mint Idegen Nyelv Tanszéken

egy tag profilképe

Bölcsészettudományi Kar ELTE

16 április

Beszámolók

Alumni találkozó és kötetlen networking a Fordító- és Tolmácsképző Tanszéken

egy tag profilképe

Bölcsészettudományi Kar ELTE

08 április

Beszámolók

Egyetemi címeres vászontáska és kitűző kampány 2024 - Köszönjük!

egy tag profilképe

Alumni Központ

04 április