Vissza a hírekhez
Következő cikk
Korábbi cikk

Elhunyt Konrád György

In memoriam

-

2019.09.19

Életének 87. évében elhunyt Konrád György Kossuth- és Herder-díjas író, esszéista, szociológus – tudatta az író családja.

Konrád Györgyöt hosszan tartó, súlyos betegség után otthonában érte a halál pénteken délután. Temetéséről később intézkednek; mivel 2004-ben Budapest díszpolgárává választották, a főváros Konrád Györgyöt saját halottjának tekinti.

Az író a magyar próza világszerte egyik legismertebb alakja volt, művei egyebek mellett angol, cseh, dán, finn, francia, héber, holland, német, norvég, olasz, orosz, spanyol és szerb nyelven jelentek meg.

Valahogy úgy érzem, hogy ez a 20. századi történelem Európában, Közép-Európában mindenféle elképzelések jegyében dúlt – de az áldozatok mindenütt felhalmozódtak, és nem ők akarták az egészet. A rögeszmék jegyében zajlottak az események, és mindegyiknek nagyon sok áldozata volt. Mindent, ami a történelemben megesik, érdemes az áldozat nézőpontjából nézni és megítélni - mondta a történelemhez való viszonyáról egy 1998-as interjúban.

Konrád György annak nemzedéknek volt az egyik legismertebb írója, amelyik egész életében ezzel a 20. századi történelemmel birkózott. És valahol az is ennek része, hogy bár a közvélemény íróként ismerte őt, egyre inkább a közéleti megnyilvánulásai miatt figyeltek rá.

Polgári származása miatt 1951-ben csak az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának Orosz Intézetébe vették föl, de 1953 áprilisában onnan is kizárták, amikor az intézet a Lenin Intézet nevet vette fel. 1953 őszén kezdhette meg tanulmányait az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának magyar szakán, melyet 1956-ban fejezett be. Két ízben innen is kizárták ellenzéki politikai magatartás miatt, de professzorai közbenjárására folytathatta tanulmányait

Forrás: Wikipédia és Index

kedvel
645 megtekintéss megtekinté
Ossza meg

Megjegyzések0

Megtekintéshez, vagy megjegyzés hozzáadásához kérjük, jelentkezzen be!

Javasolt cikkek

In memoriam

Elhunyt Bacsó Béla

egy tag profilképe

Alumni Központ

17 március

In memoriam

Meghalt Szalay Péter volt alkotmánybíró

egy tag profilképe

Alumni Központ

14 március

In memoriam

Elhunyt B. Révész László

egy tag profilképe

Alumni Központ

05 február