Vissza a hírekhez
Következő cikk Korábbi cikk

Elhunyt Diószegi István

In memoriam

-

2020.09.22

Az  ELTE Történeti Intézetének professor emeritusát, a Bölcsészettudományi Kar korábbi dékánját szeptember 17-én, az Óbudai Temetőben búcsúztatják.

Diószegi István pályája kezdetén, 1953 és 1957 között, az ELTE történeti könyvtárának munkatársa volt, később az  Új és Legújabb kori Egyetemes Történeti Tanszék (ma Új és Jelenkori Egyetemes Történeti Tanszék) oktatója, majd tanszékevezetője lett. 1979-ben megválasztották a Bölcsészettudományi Kar dékánjának, 1992 és 1999 között a Magyar Történelmi Társulat elnöki tisztségét töltötte be. Tagja az MTA történelemtudományi bizottságának, az Acta Historica Academiae Scientiarum Hungaricae és aTörténelmi Szemle szerkesztőbizottságának, valamint az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság Tudományos Tanácsadó Testületének.

A magyar diplomáciatörténet nemzetközileg ismert kutatójának munkái az Osztrák–Magyar Monarchia történelemre és a kiegyezés évtizedeire fókuszálnak. Munkásságának egyik központi eleme Andrássy Gyula pályafutásának elemzése és értékelése, a külügyminiszterről monográfiát és számos tanulmányt is megjelentetett. Érdeklődési köre azonban a két világháború közti Európa diplomáciatörténetéig terjedt, könyvet írt a XIX. századi európai nemzetiségi politikáról, illetve a hatalmi politika francia forradalomtól a második világháború kezdetéig tartó történetéről is.

A 90 éves korában elhunyt történészt családja és barátai körében szeptember 17-én, az Óbudai Temetőben búcsúztatják.

40 megtekintés Visites

kedvel

Megjegyzések0

Nincs jogosultsága a megtekintéshez, illetve megjegyzés írásához.Kérjük, jelentkezzen be.

Javasolt cikkek

In memoriam

Elhunyt Patay Pál régész-muzeológus

egy tag profilképe

Alumni Központ

06 október

In memoriam

Életének 101. évében elhunyt Boross Marietta néprajzkutató

egy tag profilképe

Alumni Központ

02 október

In memoriam

Elhunyt Varga László matematikaprofesszor

egy tag profilképe

Alumni Központ

28 szeptember