Vissza a hírekhez
Következő cikk Korábbi cikk

Egyetem megnyitja kapuit: Planetárium

Beszámolók

-

2018.12.17

-

1

Az ELTE TTK 1998-ban költözött mai épületébe, és már akkor kész volt a terv egy csillagvizsgáló létrehozására. Eredetileg a földszintre szánták, ám ez nem tűnt előnyös megoldásnak, így került az épület tetejére: középre a planetárium, mellé a gömb alakú csillagvizsgáló, az északi oldalra pedig egy észlelő terasz – itt áll az űrkutató csoport rádióantennája, amely a Föld felszínéről készít valós idejű képet. 1997-ben, amikor átadták az épületet, költségvetési okok miatt még sem a planetáriumot, sem a csillagvizsgálót nem tudták kialakítani. 2004-ben végül az utóbbi elkészült, ám a planetárium létrejöttére még 2011-ig várni kellett. 

Gyalai Zsófia, az Alumni Központ munkatársa röviden köszöntötte a jelenlévőket. Ezt követően dr. Petrovay Kristóf a Csillagászati Tanszék vezetője szemléletes előadást tartott, megalapozva ezzel az est látnivalóit. Előadásában elmagyarázta, hogy az üstökösök honnan származnak, mi jellemzi a mozgásukat. Kitért a meteorrajokra és az aszteroidákra is. Ezt követően a jelenlévők kérdéseket tehettek fel az előadónak.

A válaszokat követően a csoport egyik fele a planetáriumba, a másik pedig az obszervatóriumba látogatott. A planetáriumban Belucz Bernadett előadását hallgathattuk meg, aki a különböző csillagképeket, azok mozgását a Föld bizonyos pontjain és eltérő elnevezésüket mutatta be a látogatóknak.

Az obszervatóriumban Sztakovics János mutatta be, hogy miként működik a csillagvizsgáló, illetve sétát tehettünk az obszervatórium körül. A Geminida meteorraj megfigyelésére sajnos azonban nem volt mód, igen ködös volt az éjszaka. Ettől függetlenül megnézhettük a teleszkópot, és azt hogy miként forog körbe a vizsgáló.

Köszönjük a lehetőséget az ELTE Csillagászati Tanszéknek, akiknek közreműködésével januárban újabb sétára invitáljuk Önöket. Kövessék figyelemmel a híradásainkat.

Sorozatismertető

ELTE Alumni
Facebook

290 megtekintés Visites

kedvel

Commentaires1

Nincs jogosultsága a megtekintéshez, illetve megjegyzés írásához.Kérjük, jelentkezzen be.

Javasolt cikkek

Beszámolók

Online szakmai Alumni rendezvény a Bárczin

egy tag profilképe

Alumni Központ

23 november

Beszámolók

Dogs are sensitive to their owners’ choice despite their own preference

AI

Alumni International

17 november

Beszámolók

Our genes also tell about our age

AI

Alumni International

10 november