Vissza a hírekhez
Következő cikk
Korábbi cikk

Dragomán György a Berlini Művészeti Akadémia tagja!

Hírek

-

2022.01.31

A Berlini Művészeti Akadémia harminc úja taggal bővítette művészeti tagozatait, az irodalmi szekcióba Dragomán Györgyöt (BTK '98), József Attila-díjas írót és műfordítót is beválasztották. 

Az intézmény tavaly novemberben döntött a tagbővítésről, azóta minden felkérést elfogadtak, így az Akadémia az új tagokkal együtt immár 426 főt számlál. 2022-től az irodalmi tagozatot erősíti egykori hallgatónk is. 

Dragomán György, ismert író, műfordító 1973-ban született Marosvásárhelyen, tanulmányait az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán folytatta angol-filozófia szakon, majd részt vett a PhD képzésben. Tanulmányai közben írta meg A pusztítás könyve című regényét, amely 2002-ben jelent meg. Tagja volt az Eötvös Collegiumnak és a Láthatatlan Collegiumnak. Második regénye, A fehér király 2005-ben jelent meg, világszerte több mint 30 nyelvre fordították le, valamint film is készült belőle, amelyet 2016-ban mutattak be. Amlumnusunk nevéhez számos további kötet és műfordítás fűződik. Felesége, Szabó T. Anna (BTK '97), költő, műfordító szintén Egyetemünk hallgatója volt.


Forrás: fidelio.hu, wikipedia.org

Felhasznált fotó: Sebestyén László - forbes.hu

Megjegyzések0

Nincs jogosultsága a megtekintéshez, illetve megjegyzés írásához.Kérjük, jelentkezzen be.

Javasolt cikkek

Hírek

96. Ünnepi Könyvhét - volt hallgatóink és az Eötvös Kiadó részvételével

egy tag profilképe

Alumni Központ

12 június

Hírek

A világegyetem működését kutatja – mintaszerűen

egy tag profilképe

ELTE Természettudományi Kar

10 június

Hírek

CHARM-EU Course Catalogue

AI

Alumni International

29 május