Vissza a hírekhez
Következő cikk
Korábbi cikk

Valóságos könyvtár – könyvtári valóság IV.

Beszámolók

-

2019.11.28

Az ELTE BTK Könyvtár- és Információtudományi Intézet, valamint Könyvtártudományi doktori programja a Magyar Tudomány Ünnepe keretében ismét megszervezte a „Valóságos könyvtár – könyvtári valóság” című, 2013-ban indított konferenciasorozatának soron következő, negyedik szimpóziumát. Az eseményt az Alumni Központ is támogatta. 


Konferencia célja, az volt, hogy lehetőséget adjon a könyvtár- és információtudomány aktuális, a szakmai közösség hazai és határon túli képviselőit egyaránt foglalkoztató kérdéseinek megvitatására, jelen esetben az értékteremtő tudomány és a könyvtárak kapcsolatának több aspektusú bemutatására, jövőbeli feladataik széles körű vizsgálatára. 

A konferencia első napját rektori és dékáni köszöntővel nyitották meg, valamint az intézet vezetője is üdvözölte a jelenlévőket.  Majd Vida Tivadar és Balázs Géza professzorok beszéltek arról, hogy a könyvtárak milyen jelentőséggel bírnak szakmai pályafutásukban, azután pedig az intézet képzéseinek bemutatásával folytatódott a nap, ahova alumnusaink is hivatalosak voltak egy moderált pódiumbeszélgetésre. A múltat idéző beszélgetésen előkerültek a régi fotók, előadások, vizsgák, találkozok, események, izgalmas kirándulások vidéki könyvtárakba az egyetemi buszokkal, bálok, intézeti napok felidézése. Emlékezetes tanárok nevei, akik közül többen kísérték pályájukat: pl. Fülöp Géza, Varjas Béla, Kovács Máté, Babiczky Béla, Dán Róbert, Voit Krisztina, Szelle Béla,  valamint volt évfolyamtársak, mint Kiss Jenő, Krencsey Marianne vagy Tarbay Ede. Téma volt még, hogy mit is kaptak az Alma Matertől - hivatást és megélhetőséget, nyitottságot, felkészültséget, fejlődőkepésséget, elhivatottságot. A napot koncert, majd évfolyamtalálkozókra alkalmas fogadás zárta születésnapi tortával. 

A konferencia második napján oktatók és doktoranduszok előadásait lehetett meghallgatni. 

Részletes program

kedvel
903 megtekintéss megtekinté
Ossza meg

Megjegyzések0

Megtekintéshez, vagy megjegyzés hozzáadásához kérjük, jelentkezzen be!

Javasolt cikkek

Beszámolók

Szakmai délután és alumni találkozó a Magyar mint Idegen Nyelv Tanszéken

egy tag profilképe

Bölcsészettudományi Kar ELTE

16 április

Beszámolók

Alumni találkozó és kötetlen networking a Fordító- és Tolmácsképző Tanszéken

egy tag profilképe

Bölcsészettudományi Kar ELTE

08 április

Beszámolók

Egyetemi címeres vászontáska és kitűző kampány 2024 - Köszönjük!

egy tag profilképe

Alumni Központ

04 április