Vissza a hírekhez
Következő cikk
Korábbi cikk

BEAC díjazottak a 120. emlékéven

Kitüntetések

-

2018.11.09

A Budapesti Egyetemi Atlétikai Club idén ünnepelte alapításának 120. évfordulóját. 

Az ELTE dísztermében összegyűlt vendégeket az ünnepi közgyűlés vezetője, Simon Gábor, a klub igazgatója köszöntötte, bemutatva a klub új kisfilmjét. Az 1898-ban alapított BEAC vezetősége a sportklub hagyományainak, az egykori kiváló sportolók emlékének ápolása céljából, valamint a jelenkori kiemelkedő BEAC sportolók, vezetők, szervezők és támogatók díjazására alapított díjakat a klub 120-as emlékévének alkalmából. A gravírozott emlékplakettek a BEAC egykori, Sződy Szilárd szobrászművész 1930-as évekbeli emlékplakettjének mintájára készültek arany, ezüst és bronz színezéssel.  

Dr. Borhy László rektor, az ELTE Alumni Alapítvány elnöke aktív sportolóként örömét fejezte ki, hogy egyre többen sportolnak az egyetemen, valamint arra is felhívta a figyelmet, hogy több mint 5200 sportoló és az élsportbeli eredmények mellett a BEAC az inkluzív sport támogatásában is élen jár. 

A köszöntők után adták át a BEAC által alapított díjakat. A díjazottak között több alumnusunk szerepel, akik korábban valamilyen tisztséget is töltöttek be Egyetemünkön, többek között Klinghammer István korábbi rektor, az ELTE Alumni Alapítvány egyik alapítója, Kiss Ádám emeritus professzor, a TTK korábbi dékánja, Hunyadvári László a Közalkalmazotti Tanács volt elnöke, Székely Mózes az ELTE PPK tudományos főmunkatársa, oktatója, a MEFS főtitkára - és még sokan mások, akik közül többekkel interjút is olvashatnak.

forrás: BEAC

Megjegyzések0

Nincs jogosultsága a megtekintéshez, illetve megjegyzés írásához.Kérjük, jelentkezzen be.

Javasolt cikkek

Kitüntetések

Prima Primissima díjat kapott Pataki Klára és Gósy Mária

egy tag profilképe

ELTE Alumni

12 december

Kitüntetések

Komlós Aladár-díjat kap Kelevéz Ágnes

egy tag profilképe

ELTE Alumni

03 december

Kitüntetések

Fiatal kutatókat díjazott a tudományos tanács

egy tag profilképe

ELTE Alumni

02 december