Vissza a hírekhez
Következő cikk Korábbi cikk

Az Egyetem újra megnyitja kapuit

Beszámolók

-

2018.10.08

Az Egyetem megnyitja kapuit rendezvény keretén belül az érdeklődők az Egyetem nagy múltra visszatekintő épületeinek, helyszíneinek történetét és rejtett kincseit ismerhetik meg. Idén első alkalommal az ELTE Egyetemi Könyvtárba látogattunk október 4-én.

A séta során Sutóczki Kinga előadásában meghallgattuk a könyvtár történetét. A műkincstár megtekintését követően a személyi hagyatékok tárlatát is bejártuk Csik Tamás vezetésével. A kiállítás Fejér LipótMéhely LajosPais Dezső és Szandtner Pál, híres ELTE tudósok dokumentumait tartalmazza. A látogatás következő állomásán Balogh Ildikó közreműködésével az Egyetemi Könyvtár és Levéltár könyvkülönlegességei is előkerültek. A bemutató keretében megvizsgálhattunk egy mikrokönyvet, egy ázsiai botanikai könyvet, az archívum legnagyobb könyvét, illetve a könyvtár legértékesebb kötetét, egy asztrológiai könyvet. A vezetés a restaurátori műhelyben ért véget, ahol Szalaváry Miklós elmondta, milyen fontos a kémiai roncsolódásnak indult könyvek helyreállítása, illetve hogy a folyamat roppant figyelem- és időigényes tevékenység. A műhelylátogatás során izgalmas beszélgetés kerekedett a restaurátori munka körül. 

Ezúton is köszönjük a könyvtár minden munkatársának az esemény támogatását. 

Előadássorozatunk következő állomásának részleteivel hamarosan jelentkezünk. 

Egyetem megnyitja kapuit

ELTE Alumni
Facebook

195 megtekintés Látogatók

kedvel

Megjegyzések0

Nincs jogosultsága a megtekintéshez, illetve megjegyzés írásához.Kérjük, jelentkezzen be.

Javasolt cikkek

Beszámolók

Preventing problematic internet use during the COVID-19 pandemic

AI

Alumni International

18 május

Beszámolók

Alcohol consumption and risk for feeding and eating disorders in adolescence

AI

Alumni International

11 május

Beszámolók

Preschoolers' learning strategies

AI

Alumni International

09 május