Vissza a hírekhez
Következő cikk
Korábbi cikk

Adománygyűjtést indít az ELTE az ukrajnai válság menekültjeinek és a határon túli hallgatóknak!

Felhívások

-

2022.02.28

Az Egyetem országos akciójában elsősorban tisztálkodószereket, baba élelmiszereket és pelenkákat, tartós élelmiszereket várnak, de albérleti lehetőségeket is fel lehet ajánlani a menekültek, valamint a határon túli magyar hallgatók részére.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Budapesten az ELTE Quaestura épületében (1053 Budapest, Henszlmann Imre utca 1. – Google térkép) február 28-án 09:00 órától fogadja az adományokat, hétköznaponként 09:00 és 17:00 óra között. Vidéken pedig Debrecenben, Szegeden és Pécsett*. Az Egyetem munkatársai az adományokat nyilvántartásba veszik, illetve gondoskodnak a felajánlások raktározásáról, őrzéséről, majd a szállítás megszervezéséről.

Kérjük a segítő szándékú adományozókat, hogy lehetőség szerint könnyen fogyasztható (konzervek esetében például konzervnyitó nélkül is nyitható) tartós élelmiszereket hozzanak a gyűjtésre, tekintettel arra, hogy a rászorulók egy részének nem állnak rendelkezésére megfelelő eszközök az ételek elkészítésére. 

*További információ és a folyamatosan frissülő részletek: az ELTE adománygyűjtéséről, További Egyetemi gyűjtőpontokról, és az  ELTE segítségnyújtásáról.

Megjegyzések0

Nincs jogosultsága a megtekintéshez, illetve megjegyzés írásához.Kérjük, jelentkezzen be.

Javasolt cikkek

Felhívások

Végzős ajándék szponzoráció - Nyitva a 2025/26-os tanévre

egy tag profilképe

Alumni Központ

30 július

Felhívások

Egyetemi címeres pólókampány 2025.

egy tag profilképe

Alumni Központ

24 július

Felhívások

Alumni kérdőív 2025. - Mondja el gondolatait, elképzeléseit!

egy tag profilképe

Alumni Központ

27 június